A judo megalapítója dr. Kano Dzsigoro volt, aki 1860-ban Mikagéban született. Ebben az időszakban Japán jelentős társadalmi változásokon ment keresztül. A feudalista közigazgatás eltörlésével az emberek figyelme az Egyesült Államok felé fordult, így a régi hagyományokkal együtt a harci művészetek különböző fajtái is feledésbe merültek.

Kano Dzsigoro 18 esztendős korában kereste fel Fukuda mestert, hogy tőle tanulja meg a dzsiu-dzsicu fortélyait. Fukuda azonban nemsokára meghalt, ezért Kano új edzők vezetésével folytatta tovább tanulmányait, és megismerkedhetett az akkori idők leghíresebb iskoláinak technikáival. Kano Dzsigorót az a cél vezérelte, hogy újra "életre kelti" Japánban ezeket a harci művészeteket, bízva abban, hogy nagy szolgálatot tesz majd ezzel mindenfajta testmozgástól elszokott népének.

Kano Dzsigoro

Fáradozásait végül is siker koronázta. A különböző iskolákból átvéve a leghasznosabb ismereteket, kirostálva belőlük mindazt, ami haszontalan vagy a testi épségre veszélyes, megalkotta a saját új iskoláját, amit judónak nevezett. Fiatalon, 22 éves korában, 1882-ben megalakította a Kodokan Intézetet. Kano szándéka az volt, hogy az új elnevezéssel elhatárolja magát a többi iskolától.
A Kodokan megalapítása óta eltelt több mint 130 esztendő alatt a judósport meghódította a világ ifjúságát. A judo a japán iskolai testnevelés kötelező tananyaga lett. Kano professzor 1938-ban 78 éves korában halt meg.

A judo Magyarországon

1906-ban gróf Szemere Miklós meghívására Kano Dzsigoro egyik tanítványa, Kicsiszaburo Szaszaki mester érkezett hazánkba, hogy Magyarországon is megismertesse és népszerűsítse a judót.

A nagy fegyelmet és kitartást igénylő tanfolyamról sorra elmaradtak a tanítványok, és a harmadik hónap végére már csak négyen maradtak. A mester meg is jegyezte, hogy „a magyar fiatalokban nincs elég kitartás”, ezért elképzelhetőnek tartotta, hogy a judo nem fog meghonosodni Magyarországon.

A rendszeres judóoktatást Vincze Tibor kezdte el 1928-ban, őt tekintjük a magyar judósport atyjának. Az 1940-es és 50-es években egyre több szakosztály alakult. A rendszeres bemutatók, a rádióban elhangzó előadások, és az újságokban megjelenő szakcikkek meghozták a népszerűséget a judónak.

1966-ban súlyos katasztrófa érte a magyar judósportot, amit nehezen tudott kiheverni: a prágai versenyre tartó válogatott négy tagja repülőgép-szerencsétlenségben életét veszítette. A talpraállás nehéz volt, és a fiatal versenyzőktől elszánt és kemény munkát követelt.
Az elkövetkező években eredmények tekintetében is folyamatos fejlődést mutatott a sportág, ám az első felnőtt Európa-bajnoki aranyéremre 1976-ig kellett várni, amikor a kijevi kontinensviadalon Tuncsik József állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A legrangosabb eredményt Kovács Antal érte el, amikor 1992-ben, Barcelonában, olimpiai bajnoki címet szerzett, majd egy esztendővel később, 1993-ban Hamiltonban megszerezte a magyar judo első felnőtt világbajnoki címét is.

A 2012-es londoni olimpián a magyar judósok szép eredményeket értek el, hiszen Ungvári Miklós ezüst-, és Csernoviczki Éva bronzérme mellett két ötödik helyezést is szereztünk, melynek következtében a judo Magyarországon a kiemelt sportágak közé került.